"ne gyere többet"
"de.."
"ne tedd még nehezebbé"

Volt egy álmom. Szerető család, karrier, jó megélhetés, szép ház. Szertefoszlott. Mikor? 14 éves voltam, amikor csúnyán otthagytam életem legnagyobb és talán egyetlen igaz szerelmét.

18 éves lány vagyok, itt ülök a gép előtt és remegő kézzel írom most ezeket a sorokat, s halkan hogy anyukám meg ne hallja, de már késő, meghallotta és újra elkezdődött a kiabálás, s nagyon csúnya sza

éva vagyok! 33 éves anyuka, két csodálatos gyerekkel,és egy jó férjel! a problémánk az,hogy falun élünk,és itt nincs munkalehetőség! saját lakásunk sincs apukámmal élünk!

Ismét a kimerülés szélén állok. Elfáradtam. Albérlet és bölcsőde találás; reménytelen. Anyaotthonok; végig zongoráztam. Rokonok; nem segítenek. Családok átmeneti otthona; keresek.

:(

Úgy érzem szétesem. Nem. Már szét estem.
Feladom. Nem tudom már mit tenni, hova lépni.

Kicsit el vagyok Havazva...
Utálom a nem rajtam múló dolgokat. Mert ha rajtam múlna, legalább azt tudnám, h megtettem mindent. Vagy, hogy nem.

hulla hő

... érzem. Tompán. Mint egy felhő - ránehezedik az érzéseimre, és ettől úgy érzem, jobb, mert nem érzem igazából, amit kellene.
De tudom, hogy ez nem jó. Mert volt már ilyen.

megértettem ma
John McEnroe-t

lehet, hogy ÜVÖLTENEM kellett volna

lehet, hogy segített volna
de én elfolytottam

-

mindig ezt csinálom

-

nem tudtam kiengedni
a saját energiám