Elő-szavak
Tapasztalatom az, hogy a gödörből kimászni nem lehet.
: )
Hogy akkor mért mosolygok?
Épp mert nem is kell.
-
Azt tapasztaltam ugyanis, hogy gödör NINCS.
Mármint van.
Ameddig úgy vélem, hogy van.
És azonnal eltűnik, amint rájövök, hogy nincs is.
-
: )
-
A kimászással viszont épp ez a "gond."
Hogy magam teremtem a gödröt, míg az van a fejemben, hogy én most "kimászom a gödörből".
Hiszen addig alapvetően benne érzem magam.
-
Változás az élet természete.
Feszültséget, válságot, SZÉTesést csak annak okoz, aki nem változik.
Aki nem adaptálódik folyamatosan a körülötte változó környezethez.
Nem hiszem, hogy lenne ember, akivel ez ne esne meg.
-
És ez nem baj.
Sőt: nem is rossz.
-
Hiszen ebből vagyunk képesek tanulni.
-
Én legalábbis ebből nagyon sokat tanultam.
A legtöbbet épp a "súlyos" helyzetekből.
-
Így tanultam azt is, hogy NINCS rossz ember.
Csak EMBER van.
És mind azok vagyunk.
Mindannyian szétesünk néha – és emberi vállalni.
-
Így tenultam azt is, hogy a "gödör" megoldása FELÉ lépni.
ARRA, ami félelmetes
ARRA, ami legnehezebb épp
Lásd: http://szetestem.net/node/22
-
Végül, hogy segítséget csak az kaphat... aki magát őszintén vállalja.
-
Barátsággal,
Joós István
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
5 hozzászólás
még akkor is, ha nehezedre esik pillanatnyilag.
Mint tudjuk, hívő ember vagy. Hát gondold végig a Zsidókhoz írt levél 11. rész
38 vers: "akikre nem volt méltó a világ; bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld szakadékaiban.
39 És mindezeken, noha hit által elnyerték az Írás jó bizonyságát, nem teljesült be az ígéret,
40 mert Isten számunkra valami különbről gondoskodott, és azt akarta, hogy ők ne nélkülünk jussanak el a teljességre."
Higgy benne, hogy valami jobb jön még számodra! S akkor már nincs is gödör! Szeretettel
evadasz
Szeretném elhinni, hogy nincsenek gödrök
Lehet, hogy igazából nincsenek gödrök, bár én nem így érzem. Én folyamatosan úgy érzem, hogy újra és újra beleesek a gödörbe. Ha már beleestem, és el kezdek kimászni, valaki mindig visszalök vagy visszahúz. De olyan is volt már, hogy rajtam keresztül próbált valaki kimászni a gödörből, ezzel engem is visszarántva. Én nagyon szeretnék már végre teljesen kimászni, de úgy érzem nem vagyok elég erős hozzá. Bár mások szerint erős vagyok és sok problémás helyzetből kimásztam már, én mégis úgy érzem, hogy gyenge vagyok és nincs elég erőm. Az utóbbi időben olyan sok változás történt az életemben, hogy nemigazán tudom kezelni ezt a sok és számomra eddig ismeretlen problémát. Vannak ugyan szüleim, van párom, vannak gyerekeim, de még sincs egy olyan ember, akinek elmondhatnék mindent, ami bennem van. Pedig jó lenne már letenni a terhet, és megszüntetni a bennem dúló vihart. Lehet, hogy jó lenne kibeszélni magamból, és egy kivülálló mindent másképp lát, lehet, hogy tanácsokkal is el tudna látni, hogy hogyan tovább. Szükségem lenne egy olyan emberre, aki (még ha idegen is) barátként tudna kezelni, meghallgatna, nem ítélkezne. Igen az ilyen embereket hívjuk barátnak, de nekem sajnos nincs ilyen ember az életemben. Egyszer majd csak megtalálom. Bár sokszor gondolom úgy, hogy nem akarok senkit terhelni a problémáimmal, hiszen mindenkinek meg van a maga baja. Az is problémát okoz az életemben, hogy túlságosan kishitű vagyok, önbizalmam egyenlő a nullával. Ezért is nehéz a mászás kifelé a gödörből. Én erősen próbálkozom a pozitív gondolkodással is, de valahogy nem megy. Mindig adódik valami ami elkeserít és visszafog.
Sokszor elolvastam amit a gödrökről írtál és próbálok erőt meríteni belőle és elhinni, hogy gödrök nem is léteznek.
Üdvözlettel: Éva
pedig volt olyan ember
Pedig volt olyan ember evimano, csak nem beszéltél vele! Hidd el én tudom nagyon jól. Egy valami hiányzott csak szerintem, és ez a szeretet! Most ketten vagytok a gödörben.
gödör...ásás...
A rádióban hallottam egy, éppen a kábszerezésről leszokott sráctól egy mondatot : "Minden gödörnek ott van vége, ahol abbahagyjuk az ásást!"
Akkor csak az "ásót" kell eldobni....?!
Vagy kézbe sem venni.
VAgy ha már kézbevesszük, ültessünk virágot :-)
Szépt napot,
I.Tünde
előszavak
Igen,igazad van, magunk ássuk valamilyen formában a gödrünket.Jó, ha észre is vesszük! De!!!! A kimászás már nehezebb, ha valaki mindig visszalök.
Hogy segítsek magamon? Ki előtt kell felvállalni magunkat? Ki kíváncsi rá?